"Drégelypalánk és Hont Községek szennyvízcsatornázásának kiépítése és az összegyűjtött szennvyíz bevezetése a meglévő dejtári szennyvíztisztító telepre"
KEOP-1.2.0/2F/09-2010-0016

Tisztelt Látogató!
Drégelypalánk és Hont községek 2008 végén közösen nyújtottak be pályázatot az Európai Unió által támogatott Környezet és Energia Operatív Program keretében a települések szennyvízcsatorna hálózatának kiépítésére. A pályázat kétfordulós konstrukcióban került kiírásra. A nyertes első, előkészítő forduló 2010-ben lezajlott. Ennek keretében elkészültek a szennyvíz csatornázás kivitelezéséhez szükséges vízjogi létesítési, valamint a kiviteli tervek, környezetvédelmi hatástanulmány, költséghaszon elemzés és a részletes megvalósíthatósági tanulmány. 2010 végén a két település által létrehozott társulás elnyerte a második fordulós támogatást is, amely immár az Új Széchenyi Terv keretein belül fog megvalósulni. A 2011-ben induló kivitelezési munkák és a munkákkal kapcsolatos költségek kicsivel meghaladják a 815 millió forintos összeget. Ezeknek a költségeknek a 83,72 %-át az Európai Unió fedezi. Bízunk abban, hogy a fennmaradó rész (16,28 %) finanszírozását vállaló önkormányzatok, lakosok és helyi vállalkozások együtt, közösen fogják majd élvezni a jövőben az elkészült csatorna előnyeit. Azokat a pozitív hatásokat, amelyek mentén mérsékelhető és megelőzhető a talaj és a vízbázisok szennyezése, a mezőgazdasági földek minőségének romlása, és környezetünk további szennyezése. Célkitűzések az egészséges tiszta települések megvalósítása, a vizek és természeti értékek megfelelő kezelése, a környezettudatosság és a fenntartható életmód.
Bízunk abban, hogy céljainkat együtt, közösen elérjük!
Dombai Gábor
Drégelypalánk község polgármestere
Gál Magdolna
Hont község polgármestere
Miért van szükség korszerű szennyvízkezelő rendszerekre?
Az elmúlt évtizedek műszaki és gazdasági fejlődése, a fokozódó urbanizáció következtében rendkívüli mértékben megnőtt a szennyezett víz káros hatásai elleni védelem jelentősége.
A ma és a jövő generációjának közös érdeke a vizek tisztasága, a szennyvizek megfelelő kezelése, a használt vízből származó káros anyagok talaj- és vízszennyezésének megakadályozása. A szennyvizek környezetvédelmi követelményeket kielégítő, biztonságos elhelyezése, a szennyvíz-csatornahálózat, illetve azok tisztítására alkalmas létesítmények megépítése ma településeink egyik meghatározó feladata.
Modern életmódunk részeként a vezetékes víz széleskörű bevezetésével, háztartási gépek használatával, háztartási vegyszerek alkalmazásával életünk kényelmesebbé vált. Ma már az ország döntő többsége számára természetes tevékenység a mosás, mosogatás, a legtöbb háztartás rendelkezik angol WC-vel és fürdőszobával. Életünk szintén természetes része, hogy ha kinyitjuk a vízcsapot, az ivóvíz korlátlanul áll rendelkezésünkre.
Az ivóvíz olyan létfontosságú érték, amely biztonságáról minden körülmények között gondoskodnunk kell. Ha elvárjuk, hogy a csapból iható vizet kapjunk, a lefolyóval is törődnünk kell. Megfelelő csatornázás és szennyvíztisztítás híján a szennyvíz a talajvizet, karsztvizeket, élővizeket veszélyezteti, nem lebecsülendő hatást gyakorolhat a környezetre, a természetes élőhelyekre és az emberekre egyaránt. A kertekből és zöldségesekből – a talajba szivárgó szennyvízen keresztül – olyan kórokozók juttathatnak az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerekbe, amelyek károsíthatják az egészséget. Megfelelő szennyvíztisztítás híján a lefolyó víz veszélyt jelent az élővizekre is, amelyek jelenlegi vízbázisunkat alkotják.
Mindezeken felül az EU előírások is megszabják , hogy minden településen meg kell valósítani a szennyvíz csatornázott elvezetését, valamint a szennyezett vizek kezelését.
Magyarországon is érvényes azon EU szabályozás, mely szerint az európai vizek jó minőségét az Unió teljes területén 2015-ig el kell érni. A vonatkozó irányelvek szerint a 2000 vagy annál nagyobb lélekszámú településeken az EU-s szennyvízelvezetési és -kezelési előírások alkalmazása kötelező. A 15 ezernél nagyobb lélekszámú településeknek 2010.december 31-ig, az ennél kisebbeknek 2015.december 31-ig kell megoldaniuk a csatornázási problémákat. Magyarországnaka szennyvíz-elvezetés és -tisztítás terén sok pótolnivalója van, hiszen az EU direktívák szerint gondoskodnia kell arról, hogy minden város vagy agglomeráció rendelkezzen szennyvízgyűjtő és -kezelő rendszerrel. A települések jelentős hányada kénytelen lesz korszerű szennyvíztisztító berendezéseket telepíteni, hogy teljesítse az EU Víz Keretirányelvének elővárásait, így költségvetésük jelentős hányadát kell majd a települési szennyvizek elvezetésére és kezelésére fordítaniuk.
A fentiek alapján szükségessé vált olyan helyi szennyvízkezelési programok kidolgozása, amelyek megoldást jelentenek a települési szennyvizek térségi kezelésére, és megvédik a környezetet azoktól az ártalmas hatásoktól, amelyeket a nem megfelelően kezelt települési szennyvízek okoznak.

